Debrecenben már 19. alkalommal rendezték meg a Farmer Expo-t 2010. augusztus 25-28. között. A nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásár ebben az évben országos kiállításnak is minősült. Ezért különösen örvendetes, hogy márkázott fajtakeresztezésünk a legmagasabb elismerésben részesült, elnyerve a díjak egész sorozatát.

A kiállításon a Borotai Sertéshús Zrt.-vel közös tulajdonú tenyészetünk 3 kutricában, 5 állattal szerepelt.

A kiállítás Nagydíját a Borotaiak 29-es fülszámú pietrain kansüldője nyerte. Ez a fajta az ISV-Pannonhibrid keresztezés egyik emblematikus végtermék-előállítója. Használatával 60% feletti színhús érhető el úgy, hogy már nem kell súlygyarapodás-kieséssel sem számolni. Ez a nagydíjas kansüldő 672 g életnapi tömeggyarapodással, 63,7 % színhússal, átlagosan 8 mm szalonnával, 58 cm2 karaj-keresztmetszettel, 142-es tenyészsüldő indexszel rendelkezik.

Szintén díjazott lett – ezüstérmes – a duroc x pietrain F1 terminál kanunk.

A négyvonalas ISV-Pannonhibrid hízócsoportunk a végtermékek összevetésében szintén a legjobbnak bizonyult, ezzel ezüstérmet nyert.

A felsoroltak alapján a Borotai Hús Zrt. elnyerte még a kiállítás „Legeredményesebb Tenyésztő” különdíjat is.

Az elért eredményeket közösen megérdemelt sikerünknek tekintjük, de tudjuk, hogy az érdem nagyobb része a Borotai Hús Zrt. vezetőit és szakembereit illeti.
A munkában résztvevő valamennyiüknek szeretettel gratulálunk és további eredményes együttműködést kívánunk, egyben reméljük, hogy kiváló duroc, pietrain, és duroc x pietrain kanjainkat mind szélesebb körben alkalmazzák árutermelő partnereink, ezzel is szolgálva a gazdaságos termelést és a magyar sertéstenyésztés fennmaradását!

Csóka Lajos, tenyésztési igazgató, ISV ZRt.